2015. júl 27.

A főiskola kávézójában dolgozom, és élvezem

írta: MandoMilan
A főiskola kávézójában dolgozom, és élvezem


baristumkavezo.jpgAz Edutus főiskola lehetőséget ad a diákoknak, hogy a megszerzett tudással felvértezve még tanulmányaik alatt a főiskola kávézójában dolgozzanak. Így kerültem én is a Baristum Kávézóba. Ne szaladjuk előre, elmesélem a történetem, hogy jobban megértsd miért akartam a kávézóban dolgozni, és miért hasznos számomra.

Sipos Máté vagyok, az Edutus Főiskola szálloda szakos hallgatója. Szombathelyre jártam kereskedelmi és vendéglátóipari középiskolába. Itt már megismerkedtem ezzel a területtel, és megtetszett. A sulimban két nyelvet is tanultam, angolt és olaszt. Így sikerült a főiskola előtti nyáron Olaszországban egy kis vendéglátói tapasztalatot szereznem. 

Az alapokat tehát megkaptam ahhoz, hogy nekivágjak a főiskolának. Így lettem az Edutus hallgatója. Miért őket választottam? Mert a Pegazus programjuknak köszönhetően le tudom dolgozni a tandíjamat, így a családomnak sem kerül sokba a taníttatásom. Mellette még több más érv is volt, de ezt szeretném mos kiemelni. 

Jelenleg harmadéves vagyok és másfél éve kezdtem el dolgozni a főiskola kávézójában a Baristumban. Az elején egy hónapig heti kétszer mentem be, és úgy tanultam meg mindent, amit a kávézóban kell csinálni. Mivel általában ketten dolgozunk, így a felszolgálástól a kávéfőzésig mindent nekünk kell elvégezni. Mi hallgatók vezetjük a kávézót. Persze van felügyeletünk, de a legtöbb fázist mi csináljuk. Sőt, én készítem a megrendeléseket, beszerzéseket, elvégezem a szükséges kalkulációt. 

Igaz, hogy szálloda szakos vagyok, de ez is hozzá tartozik a vendéglátáshoz, így jó gyakorlatot is szerzek. Már több hallgató társamat tanítottam be, így valamennyire mondhatom azt is, hogy a vezetésbe is belekóstoltam.

Másnak is ajánlom, hogy kipróbálja magát a kávézóban, szeretek itt dolgozni. Sok mindent megtanultam, sőt tanulok nap mint nap. 

Úgy hallom, most már csak pótfelvételire lehet jelentkezni. Ne maradj le, és találkozunk a kávézóban! 
Kattints ide a pótfelvételivel kapcsolatos információkért. 

Fotó: Baristum/Facebook

Szólj hozzá

edutus főiskola pótfelvételi edutus gyakorlat edutus ledolgozható tandíj